***
szemetes
0
tll-wrk

A szeretetről

2013. december 2. | 0 hozzászólás

Sok ember számára felemelő életcél, mások számára elcsépelt fogalom vagy kifejezés a szeretet.

Az emberek nagy része a szeretetre úgy gondol, mint egy pozitív érzést kifejező élethelyzetre.

Szerethetjük a gyermekeinket, a szüleinket, a társunkat, néhány kollégát, barátot, de azért jól megválogatjuk, hogy kit szeretünk. Másokkal pedig, akikkel nincsenek közös programjaink, közömbösen viselkedünk. Nem érzünk irántuk semmilyen ellenszenvet, sem gyűlöletet, de a szívünk zárva van. Ha azonban olyan emberrel találkozunk, akit szeretünk, megnyílik a szívünk az irányába, és mindent, ami onnan érkezik, szívesen fogadunk, és szívesen viszonozzuk is azt, amit kapunk.

Nem csak embereket, hanem állatokat is szerethetünk,

sőt tárgyakhoz is kapcsolódhat ez a pozitív érzelem. Szeretjük a kutyánkat, mert olyan önzetlenséget tapasztalunk tőle, amit sokszor embertől nem kaphatunk meg. Szerethetjük az autónkat, egy jó szerszámot, egy ékszert, és mindegyiket másért. Az autót a kényelméért, a biztonságáért, a szerszámot a hasznosságáért, és azért mert megkönnyíti a munkánkat, az ékszert pedig azért, mert emlékeztet valakire, akit szeretünk, vagy szerettünk.

Ha szeretetet érzünk valaki, vagy valami iránt az biztos, hogy nem közömbös számunkra. Fontos személynek, és értékes dolognak kell lenni, ha ezt a pozitív érzelmet felébreszti bennünk, azaz minden olyan dolog, amely különleges, és számunkra fontos, azaz értéket képvisel, azt szeretjük, de az élőlények irányában mintha más lenne a szeretetünk.

A tárgyakat, amelyek hasznosak számunkra, használjuk, és ha jól működnek, akkor kedveljük, ha nagyon jól működnek, és hosszú időn keresztül, akkor szeretjük.

Az emberek és az állatok esetében sokkal összetettebb a szeretet alapja.

Nemcsak különlegesen értékes és hasznos, hanem mintha belső késztetést is éreznénk, arra hogy ne csak mi magunk éljük át ezt a pozitív érzést, hanem arról tájékoztatást is adjunk a szeretetünk alá vont személynek, hogy ő is érezze, mit érzünk iránta.

Mintha ki akarnánk terjeszteni az énünket,

a szeretetünket, a szívünket más személyre, vagy személyekre.

Ez már néha problémát is jelent. Ha ez a szeretet kiterjesztés csöndes érdeklődés csupán, és megelégszik a kapott válasszal, akkor nincs semmi probléma, de ha követelőzően elemző, és bíráló, akkor terhessé is válhat számunkra.

Sok anyós történetet alapoz meg, hogy a szülő nem veszi észre, hogy a gyermeke felnőtt, és önálló életet szeretne. Továbbra is úgy akar róla gondoskodni, mint kisgyermek korában. Pedig „jót” akar, és mégis terhes.

Az énünk kiterjesztése megtörténhet csöndes óvó figyelemmel, szolgálatkészséggel, és sokszor visszavonulással is. Hagyni kell a gyermekünket, a társunkat, hogy önállóan szerezzen tapasztalatot az életről, de érezniük kell hogy mögötte állunk, és támogatjuk szívünk minden erejével, bármi is történik.

Amikor az „Én” szeret, viszonzást is vár. Értéket, hasznosságot, viszontszeretetet. Ha ez az igény nagyon erős, a szeretet átválthat gyűlöletbe, ami tragédiát is okozhat a másik „Én” számára, aki a viszonzást, elmulasztja.

Van azonban olyan szeretet is, amely „Én” nélküli

Amely nem személyhez kötött, amely minden élőre és élettelenre kiterjed, érdek és viszonzási igény nélküli.

Az ilyen ember a másik emberben nem az egót látja, hanem a mindenkiben benne levő Önvalót, az Istent, „egyedül megy az úton”.

A szemben jövő emberben is önmagát látja, ezért, úgy tekint rá, mintha önmaga lenne.

Ez a megvilágosodott ember tekintete, aki senkiben nem tesz kárt, nem okoz fájdalmat, mert tudja, hogy azt önmagának okozná.

Abban az emberben, akiben erős az Egó, nem lát ilyesmit.

Tárgyként, a túlélés eszközeként tekint a másik emberre, és a szeretetnek a gondolatát is csak gyengeségnek tekinti, mint ami akadályozza Őt.

Az egoista emberek nagyon gyorsan rájönnek milyen sebezhetőek, hiszen a másik egoista is a gyenge pontjukat keresi, és meg is találja.

Ez a beállítódás folyamatos félelemben tartja őket, ezért az Egó önmagában, soha nincs biztonságban

A félelemből fakad a gyűlölet is,
a szeretet ellentétes pólusa

Amíg a szeretet épít, és szebbé teszi az emberi kapcsolatokat, addig az ellentétje a gyűlölet rombol, és tönkre teszi azokat.

A gyűlölet a legmélyebb tudatlanság egyik megjelenési formája.

Itt is érvényes a Jin – Jang elmélet.

Abban a szeretetben, amelyben benne van az Én, megjelenik a jin – jang ellentétpár. Az egyik oldala, a szeretet, másik oldala a gyűlölet.

Ha a szeretet eléri a csúcspontját, átvált az ellenkezőjébe, ezért úgy tudjuk csak hosszútávon fenntartani a szeretetet, ha egy picit hűtjük, hogy ne érje el azt a bizonyos csúcspontot. Hogy kinél mikor van a csúcs, egyénfüggő. Amikor már jelzéseket kapunk, hogy túl sok a szeretetünk, lehet hogy már késő.

A gyűlölet természete ugyan ilyen. Ha eléri a csúcspontját, akkor már nem lehet tovább táplálni. Átvált az ellenkezőjébe, és megszűnik az értelme, a szelep megnyílt, és a gyűlölet elszáll.

Ha nem engedjük, hogy a gyűlölet elérje a csúcspontját, akkor hosszútávra fixáltuk a gyűlöletet.

Ez az elfojtott düh, ami akkor robban ki, amikor senki nem számít rá.

Cselekedni ebben az állapotban soha nem szabad!

Várjunk, és nyílni fog a szelep, elszáll a feszültség, és folytatható az élet, ha nem okoztunk túl nagy bajt.

Ha nem vagyunk Megvilágosodottak, azaz nem úgy tekintünk a másik emberre, mint saját magunkra, legyünk óvatosak ezzel a számunkra nagyon értékes dologgal, mert minél erősebb volt a szeretet, ha átvált, annál erősebb lesz a gyűlölet.

Próbáljuk tartani az Arany Középutat, és tartsunk távolságot a két szélsőségtől.

Az énünket ne tartsuk bezárva, mert attól szenvedni fog, mert a különbségeket fogja keresni.

Ha az énünk határait kiterjesszük mindenre és mindenkire, akkor megismerjük a szeretet felemelő erejét.

Ennek az erőnek a megjelenése természetes módon hozza létre az emberek közötti együttérzést.

Az együttérzés nem alakulhat ki
szeretet, kedvesség, megértés nélkül,

és magába foglalja a bizalmat, az elfogadást, a gondoskodást.

Az együttérzés olyan pozitív érzelmi csokor, amelynek nincs ellenpárja. Az Önvalónk, a bennünk lévő Tao megnyilvánulása, az Egység jellemzője, gyakorlásunk célja, értelme.

Őrizzük a szív nyugalmát!

Borsos Árpád

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

...